2020. június 11., csütörtök

Tanév végi tudnivalók



Lassan, de biztosan közeledik a tanév vége. Örömmel láttam, hogy többeknek is sikerült javítani a félévi bizonyítványhoz képest.

A távoktatás utolsó napja június 15-e (hétfő). 
Június 12-én (péntek) a távoktatás szünetel a gimnáziumban.

A bizonyítványokat június 24-én 10-12 óra között lehet átvenni tőlem az osztályteremben (114). 
Ha valaki nem szeretné átvenni azt, nem gond, bent maradhat az iskolában. 
Ha valaki nem tudja személyesen átvenni, akkor meghatalmazással más is átveheti és elviheti neki. Szülőknek nem kell meghatalmazás a bizonyítvány átvételéhez.

Akik normatív támogatásban részesültek ( ingyen kapták a tankönyveket) és alap biológia órára jártak, nekik ezt az egy tankönyvet mindenképpen vissza kell juttatni az iskolába.

Ha valakinél lapul még otthon közösségi szolgálatról bejegyzés, kérem, küldje át fényképen, mert azt is be kell írnom a bizonyítványba.

Az év végi eredményeket a Krétában is meg lehet nézni június 24-e után.

Az elmaradt előrehozott érettségi vizsgákkal kapcsolatban szeretném kérni azokat, akik bejelentkeztek valamiből, hogy küldjék el  nekem e mailben, hogy változatlanul szeretnék-e a korábban megjelölt  tantárgyból ősszel az előrehozott érettségit letenni. Ennek határideje június 15 (hétfő).

Akinek ehhez osztályozó vizsgát kell tennie (angol/német), azoknak a korábbi osztályozóvizsgára történő jelentkezését elfogadjuk, nem kell újból leadni azt.
 A vizsga előreláthatóan augusztus 24-i héten lesz megtartva. Idegen nyelvből, akinek van nyelvvizsgája, annak csak szóbeli vizsgát kell tennie.

Ha valaki időközben úgy döntött, hogy nem szeretne élni az előrehozott érettségi vizsga lehetőségével, visszaléphet az osztályozó vizsgától, de mindenképpen jelezze azt. 

Illetve, ha valakinek megjött volna a kedve hozzá, június 20-ig küldje vissza csatolt jelentkezési lapot. 

Földrajzból, kémiából,fizikából és informatikából nem kell osztályozó vizsga az előrehozott érettségihez.

Az őszi érettségire szeptember 5-ig lehet majd újból jelentkezni. Azt a jelentkezést mindenképpen meg kell majd ismételni. Az új jelentkezésnél lehet más szintet, vagy új tantárgyat is választani.

Fontos tudni, hogy az iskolánk összel nem szokott középszintű vizsgaközpont lenni, ami azt jelenti, hogy a vizsgát más helyszínen, ismeretlen tanárok előtt teszik le a gyerekek.

Az emelt szintű érettségi vizsgáknál ez már eleve úgy van. 

2020. május 14., csütörtök

Osztályozóvizsgák



Megint közeledik az év végi osztályozóvizsgákra való jelentkezés. A magántanulókat és azokat a diákokat vizsgáztatjuk, akiknek kevés osztályzata van, igazolatlanul nem vettek részt a kontakt órákon stb. Az utóbbi esetben a tanárok jelentkeztetik ezeket a diákokat. Akit ez érint, a tanárától fog tájékoztatást kapni.

Határidő: május 21.
Módja: e-mail - word-ben csatolva itt..  Kitölti a diák, megjelöli a tantárgy(ak)at és elküldi az iskola email címére: aranyj12ker@gmail.com vagy aszodijudit@gmail.com -ra. (1 diák/1 lap)

A vizsgákat biztos, hogy online szervezzük meg.  A szóbeli rész is írásbeli lesz.. Tehát 2 írásbeli munkát kérjünk tőlük!



2020. április 25., szombat

Május 4 és 8 között távoktatási szünet


Május 4 és 8 között az érettségi miatt a távoktatás szünetel.

Május 8-tól viszont már a vészhelyzet alatti normál menetrendre térünk vissza.

Online nyelvvizsga otthon

Az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online módon is szervezhetnek nyelvvizsgát. Az elektronikus vizsga lehetősége az egészségügyi kockázatok növelése nélkül segíti elő, hogy a tanulók többletpontokhoz juthassanak a felvételi eljárásban.

A 101/2020 (IV.10.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése alapján a veszélyhelyzet idején elektronikus (online) vizsgáztatásra jogosult vizsgaközpontok:

Ingyenes próbavizsga
Ingyenes próbavizsga lehetőséget biztosítunk, mely szuper gyakorlási lehetőség és megismerkedhetsz a vizsgaszoftverrel is.

2 darab éles vizsga lehetőség

Minden vizsgajelentkezőnk 2 db vizsgaidőpontot kap, így ha az első éles vizsgádat nem érzed sikeresnek, lehetőséged van újra megpróbálni, plusz díj nélkül!


Technikai feltételek:

  • Webkamera, minimum felbontás: 640x480px
  • Mikrofon
  • A számítógéphez maximum 1 darab csatlakoztatott megjelenítő eszköz és 1 darab webkamera.
  • A megjelenítő felbontása legalább 1280x720px
  • Internet sebesség 30/10mbit.
  • Tárterület: legalább 1 GB szabad hely
  • Operációs Rendszer: Windows 7 vagy újabb
  • A számítógép lokalizációja Budapesti időzónába kell essen, és ennek megfelelő pontos idő beállítás szükséges.

2020. április 19., vasárnap

Előrehozott érettségi vizsgák törlése



A 10. és 11. évfolyamosok  előrehozott érettségi vizsgáját az Oktatási Hivatal törli.
4. § (1) A Vizsgaidőszakban előrehozott, valamint érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő érettségi vizsgák megszervezésére nem kerül sor, a benyújtott vizsgajelentkezéseket az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) törli.

Így okafogyottá vált az áprilisi osztályozó vizsga is.

Az érettségit emelt és középszinten is ősszel lehet pótolni, ha valaki szeretné. Ehhez augusztusban kell osztályozó vizsgát tenni majd, és szeptember legelején jelentkezni az érettségi vizsgára.

A szintemelőknél ez semmiképpen nem jelenthet gondot, mivel azt mindenképpen idegen helyen, idegen tanárokkal zajlik. Erre felkészültek a gyerekek.

A középszintű érettségi vizsga viszont annyiban problémás lehet, hogy az őszi vizsgaidőszakban az iskolánk nem szokott középszintű érettségit szervezni. Ez azt jelenti, ha nem lesz ebben változtatás a rendkívüli helyzetre való tekintettel, akkor idegen tanároknál vizsgáznak majd az érettségit vállaló gyerekek.

No, de ez még a jövő, sokféleképpen alakulhat.

2020. április 2., csütörtök

Tanév végi tudnivalók

Lassan, de biztosan közeledik a tanév vége. Örömmel láttam, hogy többeknek is sikerült javítani a félévi bizonyítványhoz képest. A távoktatá...